Mártélyi megemlékező táblák

Mártély - grafikai feladatok megoldása egy dinamikusan fejlődő község számára

Előzmények

Megrendelőink évek óta gyűjtik Mártély községben a településhez, a valaha ott élt és a jelenleg is ott élők sorsához, életéhez köthető történeteket, fotókat, tárgyi eszközöket.

2014-ben, az I. világháború kitörésének évfordulóján úgy döntöttek, hogy a község lakói, és az odalátogató érdeklődők számára is bemutatják, hogyan jelent meg a háború és a román megszállás az akkor Mártélyon élők életében.

Mártélyi I. Világháborús megemlékező tábla

A következő évben a II. világháború mártélyi áldozatainak kívántak emléket állítani.

Mártélyi II. Világháborús megemlékező tábla

2016-ban pedig, békésebb vizekre evezve, a mártélyi halászat és halászok emléke előtt tisztelegtek.

Mártélyi halászat megemlékező tábla

Cégünk ezekhez a megemlékezésekhez készített a község közterületein állandó jelleggel elhelyezett kültéri megemlékező táblákat, a községi faluházban bemutatott tájékoztató roll-upokat, illetve egyéb, dekorációs célú anyagokat.

dekoráció a mártélyi községi házban

Tervezés

Megrendelőink rendelkezésünkre bocsájtották számos régi fotó, térképrészlet, képeslap, stb. digitális változatát, valamint azokat a szövegeket, amit szerettek volna a táblákon, roll-upokon megjeleníteni. Volt olyan tárgy, amiről nem állt rendelkezésre megfelelő minőségű kép, ezért azt a Megrendelő elhozta, és mi készítettünk róla tárgyfotót.

A fotóknál megjelölték azokat, amik jelentőségüknél fogva mindenképpen rá kellett kerüljenek az anyagokra, de a többi több száz kép között szabadon válogathattunk.

Ez a tartalom tervezése szempontjából egy meglehetősen időigényes, de egyben nagyon érdekes feladat is volt. Maguknak a grafikáknak a kialakítása során teljesen szabad kezet kaptunk - az olvashatóság, a megfelelő mennyiségű tartalom és a színvonalas megjelenés egyaránt hangsúlyos rendezőelvek voltak.

A két világháborús megemlékező táblát egymás mellett helyezték el, ezért azokhoz stílusukban hasonló grafikát készítettünk.

Az I. Világháborús megemlékező táblán megpróbáltuk megmutatni azokat a jelneleg is álló épületeket, melyek a század elején is láthatók voltak.

Mártélyi I. Világháborús megemlékező tábla
Mártélyi I. Világháborús megemlékező tábla

Élettörténetekkel és fotókkal tisztelegtünk az elesett katonák előtt.

A II. Világháborús megemlékezőtáblán azokat a helyeket jelöltük meg, ahol mártélyi emberek haltak meg.

Mártélyi II.  Világháborús megemlékező tábla
Mártélyi halászat megemlékező tábla

A halászatra emlékező tábla mind tartalmában mind hangulatában teljesen más lett, hiszen sokkal derűsebb, vidámabb emlékeket kellett idéznie. 

Ahhoz, hogy a régi, sokszor rongálódott képek élvezhetőek legyenek, a képeket a lehetőségekhez mérten, digitálisan javítottuk.

A beltéri dekorációs elemeket (pultborítás, molinók) a helyszín és a pult felmérését követően, kifejezetten a helyhez igazítva és méretezve készítettük el.

Eredmény

A Megrendelővel folyamatosan egyeztettük a terveket, a végeredménnyel a Megrendelő egészében és részleteiben is elégedett volt.

A megrendelő értékelése

- Ugyanaz valósult-e meg, amit Önök eredetileg elképzeltek?

- Tartalmilag teljes egészében az valósult meg, amit eredetileg elképzeltünk, mindennek pedig a HeribertC Stúdió egy nagyon igényes, élő grafikai keretet adott.

 

- Hogyan viszonyultak a grafikusok a változtatásokhoz?

- Elsősorban a szövegeken változtattunk, még az utolsó pillanatban is, de ez nem okozott gondot, a  cég ilyen szempontból is nagyon rugalmas volt.

 

- Mennyire voltak megelégedve a munka sebességével, az árral és a kommunikációval?

- A munkák már a megbeszélt határidő előtt elkészültek, úgyhogy azokat kényelmesen elő tudtuk készíteni a táblaavató, megemlékező ünnepségekre. Emiatt nem kellett sem sietnünk, sem aggódnunk.

A munkát az előre szerződésben rögzített áron végezték el, pontos volt a számlázás és a kapcsolódó adminisztráció is. 

A kommunikációval is tökéletesen elégedettek voltunk - kéréseinkre gyorsan és készségesen reagáltak.

 

- Milyen visszajelzéseket kaptak a grafikákról a község lakóitól, az odalátogatóktól?

- A háborús emléktáblák, tartalmukból fakadóan, inkább a megemlékezés, a gyász üzenetét hordozzák, ezért azoknak inkább a tartalmára, és nem annyira a grafikájára kaptunk visszajelzéseket.

A mártélyi halászatról szóló tábla viszont egy kedvelt fotós helyszín lett azóta, csakúgy, mint a faluházban elkészült pultborítás. Nap mint nap készülnek ezeknél a mosolygós selfie-k.

 

- Ajánlja-e másoknak, hogy grafikai tervezési munkáit a HeribertC Stúdióra bízza? Hogyan jellemzi a munkát a HeribertC Stúdióval?

- Igen, ha tudjuk nagyjából, hogy mit szeretnénk, biztosak lehetünk benne, hogy találni fognak egy olyan megoldást rá, amire aztán mi is büszkék lehetünk.

 

Pótári Mihály, a mártélyi ÁMK megbízott vezetője

Kategória